Események

Korábbi események
Tartalomfelelős:

Gyerkőcök kavarták fel a BVK állóvizét

2016. március 25., péntek 10:05

Gyerkőcök kavarták fel a BVK állóvizét

 

A Balatoni Vízügyi Kirendeltség a Víz Világnapja alkalmából a korábbi évekhez hasonlóan, idén is betekintést engedett mindennapi életébe, működésébe, feladataiba. Sokszínű és interaktív programokkal vártuk az érdeklődőket.

P3210231

 

Március 20-án Csepregi Gyula felajánlásából 52 db facsemete került elültetésre a Sió-csatorna jobb partján.

 

P3200189

 

A szederfákat a vízügyes dolgozók a Balatonszabadi Önkormányzattal és a helybéliekkel közösen plántálták.

 

DSC_0078

 

A faültetésről a TV2 Tények című műsora készített tudósítást, mely az alábbi linken megtekinthető.

 

http://tenyek.hu/belfold/206642_szedret-ultetnek-a-bicikliut-melle.html

 

Az ültetés túlmutat egy családbarát hétvégi kikapcsolódáson. Célja többrétű: felhívja a most felnövő generáció figyelmét a természet értékeire, emléket állít, szebbé varázsolja a táj látképét, valamint hamarosan árnyékkal és pihenési lehetőséggel szolgál majd a kerékpárúton túrázóknak.

 

P3200166

 

A kezdeményezés sikerén felbuzdulva a szervezők már most tervezik a jövő évi folytatást.

 

P3210088

 

Március 21. és 22. között megrendezésre került a siófoki vízleeresztő- és hajózsilipnél már szokásosnak mondható nyíltnap is.

 

IMAG2290

 

A rendezvényre a helyi óvodások, általános- és középiskolás tanulók és oktatóik, valamint civil szervezetek kerültek meghívásra. Idén minden korábbi évnél több, összesen 12 csoportot láttunk vendégül. Az érdeklődőknek betekintést engedtünk a műtárgyak működésébe, láthattak zsilipelést, bemutattuk a vízminőségi kárelhárítás során használt gépek és eszközök alkalmazását, a vízmércék használatát.

 

P3210042

 

A kicsiket játékos feladatokkal megismertettük a szelektív hulladékgyűjtés folyamatával, annak fontosságával, valamint, hogy milyen eszközökkel óvhatjuk a Balaton élővilágát és ivóvízkészletét.

 

IMAG2218

 

Igyekeztünk gondoskodni róla, hogy a hozzánk ellátogató több száz diák közül senki se menjen haza pozitív élmény nélkül. A köszönetként kapott rengeteg rajzos ajándékból arra következtetünk, elértük célunkat.

 

 

IMAG2275

IMAG2215

 

Március 22-én a komolyabb, szakmai kérdésekkel már az idősebb, felnőtt korosztályt céloztuk meg. A Balatoni Fejlesztési Tanács által szervezett „Vízgazdálkodás, vízminőség-védelem a Balaton Régióban” című konferencián Igazgatóságunk több dolgozója is képviseltette magát, mint előadó.

 

 

Pécseli Péter szakaszmérnök a Sió-csatorna felújításáról, a Sió-zsilip rekonstrukciójáról, valamint a tómeder állapotáról tartott több prezentációt. Dr. Pomogyi Piroska a kis vízfolyások szűrőrendszereibe engedett betekintést, míg Nád Béla a Dunántúli-középhegység karsztvízszint emelkedésének problémájáról beszélt. Az előadások jó hangulatban teltek, a hallgatóság élénk érdeklődést mutatott a magyar tenger jövőjével kapcsolatos tervek és jóslatok iránt.

 

Takács Zsanett
BVK

 

Utolsó módosítás: 2016. június 21., kedd 12:00