Lankóci Vízügyi Kiállítóhely és Szivattyútelep

A kiállítóhely a Gemencben, a Lankóci-Kis-Duna árvízvédelmi töltése mellett található, a Decshez tartozó lankóci gátőrháznál, csodálatos természeti környezetben. A kiállítás bemutatja a vízimérnökök, a vízügyben dolgozók és a vízi élet használati tárgyait, valamint a régi térképeket és árvizek emlékeit. A kiállítás szabadtéri részén gépbemutató (tábori kovácstűzhely, szivattyúk, zsilipberendezés) tekinthető meg.

A szomszédos szivattyútelepet 1915 és 1922 között építették. Ma is az eredeti Ganz-Danubius gyártmányú szivattyúk láthatóak a gépházban.

A Reneszánsz Év egy pályázatának köszönhetően a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság felújította a kiállítás belső tereit, tablóit, tárlóit, restaurálta értékes tárgyait, fényképeit. Ezzel mind régi, visszatérő, mind új vendégeinknek kínál újdonságot a kiállítóhely.

A töltés, mely mellett a kiállítóhely található, jól használható kerékpárútként is. A gát ezen szakasza az Alföldi Kék-túra része, a kiállítóhely pedig ennek fontos, pecsételő állomáshelye. Itt hívjuk fel a figyelmet egy ugyancsak ipartörténeti jelentőségű szivattyútelepre, ami Bátán található. A töltésen alig 17 km-re lévő, a maga nemében egyedülálló vízügyi létesítmény fontos része lehet egy gemenci programnak.

A kiállítás és a szivattyútelepek térítésmentesen, minden évszakban látogathatóak. Kérjük, hogy látogatását a 74/311-911 telefonszámon előre jelezze hétköznap munkaidőben Beke Zsolt szakaszmérnökség-vezetőnél (Báta, Lankóc) vagy Felker Zoltán gátőrnél (Lankóc).

A kiállítóhely fenntartója a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

Vissza