A Velencei-tó algásodása és vízminőségi problémái - 2011

A Velencei-tó algásodása és vízminőségi problémái

A Velencei-tó, bár életkora a tavak között nem túlságosan nagy, mégis erősen feltöltődött tó, nagy kiterjedésű nádasokkal (és egyéb mocsári növényzettel), kisebb-nagyobb nyílt vizes területekkel. Azaz a tóra a növényzettel benőtt és nyílt vizes területek váltakozása, a különböző vízterek eltérő vízminősége (mozaikosság) a jellemző. A nagyobb tisztások részben emberi beavatkozás eredményei. A tó vize (különösen a tó keleti részein) magas sótartalmú.

A 90-es évektől egy olyan kékalga faj jelent el a tóban, amelyik a víz felszínére képes emelkedni, jól látható zöld bevonatot képezve. Ezt a jelenséget nevezzük vízvirágzásnak, szélcsendes időben szokott kialakulni, de a hullámzás gyorsan megszünteti.

A Velencei-tóban ezek a vízvirágzások jelentettek elsősorban problémát, mert akkor is riasztó lehet a látványuk, ha egyéb problémát nem okoznának.

A tó vízállása szabályozott. Magas vízállás esetén vízeresztéssel lehet csökkenteni a vízszintet, míg vízhiány esetében a Pátkai és a Zámolyi tározókból van lehetőség a vízpótlásra. Aszályos időszakokban azonban ez sem mindig elég a párolgás pótlására, ilyenkor a tó vízszintje erősen lecsökkenhet.

A tavon halpusztulás szórványosan fordul elő, vízminőségi problémát mostanában nem okozott.

2011-ben július közepétől augusztus közepéig pótoltuk a Velencei-tavat a Pátkai tározóból. A Pátkai és a Zámolyi tározó vízminősége ebben az időszakban sajnos kifejezetten kedvezőtlen, erősen algásodik, klorofill koncentrációja jellemzően meghaladta a 100 mg/m3-es értéket.

A vízpótlások során végzett mérések szerint a tóba bevezetett vízből az algák nagyobb része a nádasokban kiülepedik, csekélyebb része eljut el a keleti rész (Madárrezervátum) tisztásaira, a fürdőzésre használt területekre viszont már nem kimutatható a hatása.

A Velencei-tó vízminősége 2011-ben

Összességében megállapítható, hogy a Velencei-tó vízminősége 2011-ben kedvezően alakult. Bár a vízállás csökkenésének ellensúlyozására a nyári időszakban vízpótlásra volt szükség, az a tó vízminőségét a rekreációs területeken jelentősen nem befolyásolta, csak a nyugati területeken (a Madárrezervátumban) volt egyértelműen kimutatható a tározó víz negatív hatása. A korábban esetenként problémát okozó Microcystis kékalga ez évben nem szaporodott el számottevő mértékben.

A Velencei-tó vize a tó természetes jellegzetességeiből adódóan magas vezetőképességű, enyhén lúgos. Bizonyos vízhasználatokra (például ivóvíznek) nem a legjobb, de fürdőzésre, sportolásra, horgászatra alkalmas.

A Velencei-tóban az algák mennyisége jellemzően alacsony, mert a mocsári növényzettel benőtt területeken a nádas, a nyílt vizes területeken a tó zavaros vize miatt kevés az algák számára a fény. A nyílt vizes területeken olyan algák is élnek, amelyek jól alkalmazkodtak a zavaros vízhez. Előfordulhat, hogy mennyiségük esetenként meghaladhatja a vízminőségi határértékeket.

A Velencei-tóban a 70-es évek végén és a 90-es évek elején mértek magas, a határértéket jelentősen meghaladó klorofill maximumokat. Az utóbbi években a maximumok a tó északkeleti területein (Fürdető) fordult elő esetenként határértéket meghaladó klorofill érték (1. ábra).

Ez évben a klorofill koncentráció Velencei-tó nyugati területein (a rezervátumban) jellemzően 10-20 mg/m3 között alakult, míg a keleti területeken (a Fürdetőnél) valamivel magasabb értékeket lehetett mérni, nyár elején jellemzőek a 30 mg/m3 körüli eredmények voltak, és ez volt a maximum is. A Nagy tisztáson 20 mg/m3 alatti-körüli értékeket lehetett mérni a teljes nyári időszakban. A 2011-es évben a Velencei-tó vízminősége tehát kedvezően alakult, a határértéket (75 mg/m3 feletti a-klorofill koncentráció) meg sem közelítette egyetlen vizsgált helyen és időpontban sem.

A tározókban ugyanakkor egész évben jelentős mennyiségű alga él. Tavasszal az uralkodó algafajok a Lyngbya-Limnothrix fonalas kékalgák. A nyári időszakban a legmagasabb klorofill koncentrációkért már a világszerte sok problémát okozó Cylindrospermopsis raciborskii a felelős. 2011-ben a Zámolyi tározóban 180, a Pátkai tározóban 130 mg/m3-es maximális értéket mértünk.

Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság

Székesfehérvár, 2011 november 3.

Kóbor István

laborvezető
Vissza