A környezetvédelmi társadalmi konfliktusok alternatív vitarendezési módszerei

A környezet-, illetve a természet védelme egy olyan, kiemelt fontosságú terület, amely a meglévő környezeti- és természeti erőforrások védelmén, állapotának javításán alapul.
A második világháborút követően a fejlett ipari társadalmakban a gyors ipari, gazdasági fejlődés és az urbanizáció problémái komoly környezetrombolással párosultak, amelyek tudatos környezetvédelmi intézkedések kialakításához vezettek.
Nyilvánvalóvá vált, hogy a környezeti problémák, és a gazdasági fejlődés között szoros összefüggés van, amely így a társadalmi és gazdasági csoportok közti érdekellentétek kiéleződéséhez vezetett. Az alábbiakban azok az alternatív jogérvényesítési fórumok kerüljenek bemutatásra, amelyekhez ezen érdekellentétek feloldás céljából a társadalom tagjai a bírói peres út választása helyett közvetlenül is fordulhatnak.

Az alternatív vitarendezés (Alternativ Dispute Resolution, ADR), vagyis a vitás ügyek békés úton, az érintettek aktív részvételével történő feloldása a modern jogfejlődés eredménye, a peres eljárások  nyilvánvaló hátrányai és túlburjánzásai okán egyre inkább előtérbe kerül. Az alternatív vitarendezési módszerek közé tartozik többek között a mediáció (közvetítés), arbitráció (döntőbíráskodás), moderálás, tanácsadás és konsziliáció (egyeztetés). Lényeges közös elemük, hogy a konfliktusban álló szereplők a vitát egy külső harmadik, pártatlan fél segítségével maguk oldják meg. Európában a békés konfliktuskezelés gyökerei már a római jogban megtalálhatóak voltak (a Digesták IV. Fejezet 8. szakasza szól a felek békés kiegyeztetésére irányuló arbitreri feladatokról). Bár a későbbi jogfejlődés során is nyomon lehetett követni a vitarendezés ezen módjának továbbélését, a XX. század első felére ezen vitarendezési módszer teljes mértékben eltűnt az európai jogrendszerekből. Az Egyesült Államokban, az alternatív konfliktuskezelési eszközök újkori hazájában, felismerve a benne rejlő lehetőségeket azonban az ADR egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

A bírósági eljárások és a békéltető eljárások dinamikája nagyban különbözik egymástól. Míg a bíróság a tekintélyét egy hierarchikus rendszerből nyeri, döntéseinek végrehajtásához szükség szerint kényszert is alkalmaz, mely döntésekben az igazság és a jog motivációi folyton egymásnak feszülnek, és így az igazságszolgáltatás vertikális rendszerét képezi, addig a békéltető eljárások az egyenlőségen és tartós kapcsolatok fenntartásán alapulnak.

A bírósági eljáráson a részvétel kényszeren alapul, abban mindig egy felperes és egy alperes jelenik meg. A felek kötöttek a tekintetben, hogy az eljárásból nem léphetnek ki függetlenül attól, hogy az számukra kedvező, vagy kedvezőtlen helyzetet idéz elő. Az alternatív vitarendezési eljárások lényegi eleme az önkéntesség. Az eljárásba a felek önkéntesen lépnek be, s ha számukra a folyamat nem megfelelő, akkor abból bármikor kiléphetnek és az ügyet peres útra terelhetik. A bíróságon a cél saját igazunk bizonyítása. A jog általában csak az egyik fél igazára dönthet a jogszabályok, a bizonyítékok, szakértők, stb. segítségével. A költséges és hosszú évekig tartó pereskedés után a két fél közül általában csak az egyik elégedett a bíró döntésével, de az az eset sem ritka, hogy a döntéssel mindkét fél elégedetlen.

Az alternatív konfliktuskezelési eljárásokban nem az számít, hogy kinek van igaza, hiszen nehéz olyan esetet találni, amiben csak egyféle igazság létezne. Ezekben az eljárásokban a cél, hogy a felek olyan kölcsönösen igazságos megállapodást kössenek egymással, amiben megjelennek a felek jelenlegi és jövőre vetített érdekei. Ha az alternatív vitarendezési eljárásokban a felek között olyan megállapodás születik, amivel mindketten elégedettek, ezt nevezi a szakma konszenzusnak: a megállapodás win-win (nyertes-nyertes) típusú.
Áttérve a környezetvédelmi tárgyú konfliktusok békés vitarendezési módszereire, elmondható, hogy számos nemzetközi fórum foglalkozott környezetvédelmi kérdésekkel, melyek közül most három, a témánk szempontjából jelentős választottbírósági döntést emelnék ki, a Medvefókák-ügyet (1893), a Trail kohó-esetet (1941) és a Lac Lanoux-ügyet (1957).


Bíróság / litigation
Döntőbíráskodás / arbitráció
Közvetítés /mediáció
Egyeztetés /konsziliáció
Kik vannak jelen a tárgyaláson?
Bíró, ügyvédek (ügyész), szakértők, sajtó, hallgatóság, ülnökök, tanúk, vitás felek
Döntőbíró, jogászok, vitában álló felek és képviselőik, tanúk
Közvetítő, vitában álló felek (jogi tanácsadó, ha szükséges)
Egyeztető, vitában álló felek (jogi tanácsadó, ha kérik)
Kinek mi a szerepe az eljárásban
A felek szerepe a passzív részvétel, a jogi szakemberek szerepe az ügy képviselete, a bíró szerepe a döntés
A felek szerepe az aktivitás és érdekük képviselete. A döntőbíró szerepe az igazságos döntéshozatal
A felek szerepe az aktivitás és az igazságos döntéshozatal. A mediátor szerepe a megértés, a felek közötti kommunikáció segítése és a döntéshez való hozzásegítése
A felek szerepe a megértés, az egyeztető szakember szerepe a megértés és a felek közötti kommunikáció segítése
Milyen a felek egymáshoz valóviszonya az eljárás során
Versengő
Kompromisszumkereső
Konszenzuskereső
Megértésre törekvő
Mi a harmadik fél feladata az eljárásban?
A bíró a jogi tényállásnak megfelelő igazságos döntést hoz
A döntőbíró a felek által benyújtott tényállások alapján igazságos döntést hoz
A közvetítő segíti a feleket abban, hogy a saját álláspontjaik alapján megtalálják a legmegfelelőbb döntést
Az egyeztető szakember a feleket segíti abban, hogy álláspontjaikat megértsék
Ki dönt a vitás ügyben?
A bíró
Az arbitrátor
A felek
A döntés ennek a módszernek nem célja
Milyen a várható megoldás?
A jogszabályoknak megfelelő
A jogszabályoknak és a társadalmi, gazdasági közösségi szabályoknak, normáknak megfelelő
A felek által kialkudott konszenzusnak megfelelő, mely az egyéni szükségletekre fókuszál és azon alapszik
A döntés ennek a módszernek
nem célja

A Medvefóka-ügyben a vita az USA és Nagy-Britannia közt robbant ki. 1867-ben az Egyesült Államok kormánya megvásárolta Oroszországtól Alaszkát és a szomszédos szigeteket érintő területi jogokat. Az amerikai törvények értelmében tilos volt a medvefókák vadászata a Pribiloff-szigeteken és annak "szomszédos vizein”. Az amerikai törvényhozás nem definiálta a "szomszédos vizek" terminus fogalmát a törvény szövegében, és ez később félreértésre adott okot. 1870-ben az Egyesült Államok a szigetek bérbeadásával a fókavadászat kizárólagos jogát az Alaszka Kereskedelmi Társaságra ruházta. 1886 nyarán 60 mérföldre az amerikai partoktól az amerikai hatóságok elfogtak 3 brit kolumbiai fókavadászt, és elítélték őket. Az ítélet indokolása szerint a fókavadászok Alaszka területén vadásztak a medvefókákra.

A brit diplomáciai képviselet követelte szabadon bocsátásukat, az Egyesült Államok viszont azt állította, hogy kizárólagos joghatósággal rendelkezik a medvefókák vadászatát illetően a Bering-tengeren, és kihangsúlyozta, hogy a megtett intézkedésekkel csupán a medvefókák túlvadászása elleni nemzetközi védelmi kötelezettségét teljesíti. Mivel diplomáciai úton a feleknek nem sikerült egyezségre jutni, választottbírósághoz fordultak. Végül Nagy-Britannia részére az arbitrációs tanács a jogsértés kompenzációjaként $473,151.26 kártérítést ítélt meg. 1911-ben, a későbbi vitás helyzetek rendezése érdekében megkötötték a North Pacific Fur Seal Egyezményt, mely a medvefókák vadászatát a Csendes-óceán északi részén erőteljesen korlátozta.

Nemzetközi választottbíróság hozott döntést a később híressé vált Trail-kohó-ügyben (Trail Smelter) egy fél évszázaddal később. Az ügy lényege, hogy egy, a kanadai és amerikai határ mentén működtetett kanadai tulajdonú bányászati és kohászati vállalat kén-dioxid-kibocsátása súlyos szennyezést okozott az amerikai Washington államban. A két kormány az ügyet választottbíróság elé vitte, és megállapodtak abban, hogy a testületnek az alábbi kérdésekben kell döntést hoznia:
- Okozott-e kárt az Egyesült Államoknak a vállalat;
- Amennyiben történt károkozás, elő kell-e írni a Trail-kohó vállalat részére, hogy a későbbiekben tartózkodjon a károkozó magatartástól;
- Amennyiben történt károkozás, elő kell-e írni a vállalat számára valamilyen működési rendet, amelyet később köteles lenne fenntartani;
A károkozó köteles-e kártérítést vagy kártalanítást fizetni, és milyen mértékben.

Az 1938-ban született választottbírósági döntés értelmében megállapítást nyert, hogy a Trail-kohó vállalat működésével kárt okozott az Egyesült Államoknak, és ezért $78,000 teljes és végleges kártalanítást kellett fizetnie. A Törvényszék előírta, hogy a Trail-kohó vállalat a jövőben tartózkodni köteles attól, hogy kárt okozzon az Egyesült Államokban. A Törvényszék megjegyezte, hogy mivel korábban nem született levegő-vagy vízszennyezés tárgyú nemzetközi választottbírósági határozat, ezért a döntés meghozatala során figyelembe vette más nemzeti bíróságok döntéseit, így például az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának joggyakorlatát is, olyan általános érvényű nemzetközi jogelvekkel összhangban, melyek értelmében az állam kizárólagos joga, hogy hozzájáruljon, vagy megtiltsa területének használatát. A nemzetközi választottbíróság megállapította tehát, - Kanada nemzetközi jogi kötelezettségéből fakadóan - hogy felelős az okozott kárért, és a későbbi károkozás elkerülése érdekében rendszeres monitoring tevékenységre kötelezte a vállalatot.

15 évvel később Lac Lanoux választottbírósági ítélet a Pireneusokban fekvő Lanoux-tó vízhasználatát érintette. A Lanoux-tó francia területen, a Pireneusokban található, ám az onnan kiinduló vízfolyások egy része a spanyol területen található Ebro-folyót táplálja. A francia kormány azt javasolta, hogy erőművek segítségével hasznosítsák a tó vizét, ám a spanyol kormány attól tartott, hogy az hátrányosan befolyásolná a spanyolok jogait és érdekeit. A határ menti vízfolyások jogát Franciaország és Spanyolország között az 1866-os Bayonne Szerződés rögzíti. A választottbíróság a szerződés tükrében úgy ítélte meg, hogy az állam a szuverenitását gyakorolja, amikor saját területén vízerőművet épít. A határ menti vizek hasznosításakor úgy kell eljárni, hogy azzal ne okozzon kárt, vagy érdeksérelmet a szomszédos államoknak. Kötelessége tájékoztatni az érintetteket a tervezett beruházásról, hogy azt egymás között megvitathassák, és a felek számára előnyös megállapodás megkötésére kell törekedniük. Következésképp a választottbírsóság döntése értelmében a francia állam az 1866-os Bayonne Szerződés és a nemzetközi jog alapján is jogszerűen járt el.

Kezdetben az 1946-ban alapított Nemzetközi Bíróság (International Court of Justice, ICJ) volt az egyetlen állandó választottbírósági fórum. Mára számos más nemzetközi választottbíróság foglalkozik környezetvédelmi vitarendezéssel, gondolok itt különösen az alábbi szervekre: Természetesen még számos más testületet lenne érdemes itt megemlíteni, ám ettől most eltekintenék.

A fenntartható fejlődés fogalma (sustainable development) kulcsfontosságú ezen fórumok eljárásai során.

Az ENSZ 1987-es Brundtland-jelentése a következőképpen definiálja a fogalmat: „kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét arra, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket”. A nemzetközi környezetvédelmi jog általános érvényű alapelvei értelmében a környezetvédelmi viták feloldása érdekében figyelemmel kell lennünk arra, hogy megtaláljuk a helyes egyensúlyt a környezetvédelmi érdekek és a gazdasági növekedés között.

dr. Breuer Hajnalka

Vissza